Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára
A Gold Open Access folyóiratok többsége ugyanolyan szigorú szerkesztési elveket alkalmaz, mint a hagyományos folyóiratok, de sajnos van egy vadhajtás, amit predátor folyóiratoknak* nevezünk.
Furcsa módon a hagyományos, előfizetéses folyóiratok világában pont a sokat kritizált előfizetéses rendszer teremtett egyfajta minőségbiztosítást. A kiadókhoz a pénz az előfizetési díjból érkezett, ezért a kiadók érdekeltek voltak, hogy csak a legjobb munkákat jelentessék meg, amivel a folyóiratok tudománymetriai besorolása tovább nőtt, amivel újabb előfizetőket szereztek, és így tovább.
Ha a folyóirat nem ügyelt a minőségre, előfizetőket veszített, ami végül a folyóirat megszűnéséhez vagy eljelentéktelenedéséhez vezethetett.
Az Open Access világban a kiadói bevételek a szerzőtől érkeznek APC formájában. Ez érdekazonosságot teremtett a szerző és a szerkesztőség közt. A szerzőn folyamatos a publikációs kényszer (Publish or Perish – Publikálj vagy Pusztulj), ezért minél több cikket akar megjelentetni, a kiadók pedig a több megjelentetett publikációval nagyobb profitra tehetnek szert. A szélsőséges, csak a profitért működő kiadók a predátorok, akik szándékosan megtévesztik a tájékozatlan kutatókat.
Módszereik nagyon változatosak és azt tapasztaljuk, hogy rendre újabb ötletekkel állnak elő.
Alapvetően meghívásos rendszerrel dolgoznak, hamis adatokat közölnek magukról, mindegyik a tudományterület vezető folyóiratának állítja be magát és így hívják meg a szerzőt publikálásra, általában valamilyen kihagyhatatlan kedvezmény keretén belül.
A folyóirat címének szavait úgy válogatják össze, hogy hasonlítson egy valódi nagy presztízsű folyóiratra, sőt esetleg annyira hasonlítson, hogy az embernek fel sem tűnik, hogy egy másik folyóirat adatlapját vizsgálja a Scimago Journal Rank-ben. A folyóirat oldalán az Impact Factor adatok apró, alig látható csillaggal vannak feltüntetve. Ennek feloldásában az olvasható, már ha az embernek elég jó a szeme az apró betűhöz, hogy saját maguk által kalkulált adatok alapján adományozták maguknak az adott Impact Factort. Vagy teljesen légből vett tudománymetriai adatokat szerepeltetnek magukról.
Sajnos sokáig lehetne folytatni a trükkök listáját és folyamatosan újabbakkal találkozunk.
Nehéz fogást találni rajtuk, mert klasszikus értelemben nem követnek el bűncselekményt. Megjelentetnek publikációkat és beszedik a publikációs költséget, az Article Publishing Charge-ot (APC). A fenti trükkök pedig nem túl jól megfoghatók. Nehezíti az elkerülésüket, hogy nincs olyan hivatalos kataszter, melybe ezeket bárki gyűjtené. Lehetetlen listába szedni őket, hiszen a jogi okokon túl, percek alatt lehet új predátor folyóiratot indítani.
A predátor folyóiratokba beküldött publikációk valójában elvesznek a szerzők tudományos munkásságából. A publikáció értékét ugyanis a befogadó folyóirat határozza meg. Ha tévedésből predátor folyóiratba küldtük be a kéziratot, akkor amellett, hogy a semmiért kell magas árat fizetni, a publikációt sehol sem fogják jegyezni. Ami még rosszabb, a kéziratot már más folyóirat sem fogja befogadni, hiszen a beérkező kéziratokat első lépésben plágium-ellenőrzésnek vetik alá a szerkesztőségekben, és azonnal visszautasítják, amint azt találják, hogy valahol máshol már megjelent. Ezen nem változtat az sem, ha a szerzőt megtévesztették.
Sajnos ezt tudják a predátor kiadók is. Újabban olyanokkal is találkozunk, melyek kifejezetten arra utaznak, hogy a kézirat „visszaadásáért” kérnek általában fél APC-nyi visszavonási díjat. Addig is náluk marad a kézirat, túszként.
Nemcsak predátor folyóiratok, kiadók, hanem predátor konferenciák is léteznek, predátor konferenciakiadvánnyal. Ezért konferenciajelentkezés esetén is tájékozódni kell.
Tippek
Bár a híres Jeffrey Beall féle predátorfolyóirat-lista már anonim módon épül (a predátor kiadók nagyon is valós pereket tudnak indítani, ezért senki sem meri már a nevét adni hozzá) és ezzel veszített valamit hiteléből, mégis a mindennapokban azt tapasztaljuk, hogy az ott szereplő adatok validnak tekinthetőek.
Főszabálynak elmondható, hogy a predátorok sosem lesznek megbízhatóan adatbázisba, listába gyűjtve, ellenben a kiváló folyóiratok igen. A Scimago Journal Rank és a Journal Citation Reports adatbázisok tartalmazzák a szigorúan minősített folyóiratokat. Ha ezekben nem találjuk meg a választott folyóiratunkat, attól az még nem feltétlenül predátor, de jobb óvatosnak lenni.
A két adatbázisban történő keresésről megnézhetik oktatóvideóinkat, amit a Tudománymetriai adatbázisok című kurzusunkban találhatnak meg.
Második lépésként a Directory of Open Access Journals (DOAJ) adatbázisban érdemes még ellenőrizni a kiszemelt folyóiratunkat. A DOAJ bár nem mérhető a fenti két adatbázishoz, nagyon szigorú szelekciós kritériumokat alkalmaz, amin predátor nem jut keresztül.
Használjuk a ThinkCheckSubmit eszközt, mely hasonló, de részletesebb, vezetett kérdésekkel segít azonosítani a predátorokat.
Csak megelőzni lehet a bajt. Utólag, kézirat beküldése után sajnos semmit sem tudnak a Könyvtár kollégái sem tenni.
Ha felmerül a gyanú, hogy a kiválasztott, vagy a szerzőinket kifejezetten megkereső folyóirat predátor lehet, de a fentiek alapján is bizonytalanok vagyunk, keressük az SZTE Klebelsberg Könyvtár munkatársait, akik Predátorfolyóirat-azonosítás szolgáltatás keretében segítenek kiszűrni a tisztességtelen gyakorlatot folytató szerkesztőségeket.
(A folyóirat eléréshez kattints az egér ikonra!)